Hulladékos játszóház Projektvetélkedő

Magunkról


Kedves Fiatalok!

 

Engedjétek meg, hogy ebben a részben picit "szárazabban" fogalmazzunk; bemutatnánk ugyanis a szervezetet, akinek a jóvoltából létrejöhet a Hulladékos játszóház, illetve a vetélkedő.

 

 

Iparfejlesztési Közalapítvány

 

Az Iparfejlesztési Közalapítvány (IFKA) közhasznú alapítvány; három szakmai egysége van, akik az Alapító Okiratban lefektetett elvek és célok mentén működnek együtt. Az IFKA közhasznú tevékenységet végez, tehát nem a saját, hanem mások hasznát nézi  programjai megvalósításakor.


Az IFKA eddig is sok, fiataloknak szóló programot hajtott már sikeresen végre (pl. Csodafa, Egy-Kör, HULLADÉKKÖR, stb.): stratégiai céljai közé tartozik a fiatalok nevelése egy élhetőbb környezet megteremtése irányába. Szakmai eszközei adottak céljai elérésére: az alapítvány igazi hídképző intézmény az ipari, a tudományos és az államigazgatási szféra között. Tudomása van a legújabb szakmai anyagokról, kezdeményezésekről, nem csupán hazai, de nemzetközi szinten is.


Az IFKA számos iparfejlesztési témában tart továbbképzést, illetve szervez tanfolyamokat a “tudásalapú társadalom” fogalmára építve. Az IFKA három olyan területet gondoz önálló szervezeti egységként, amelyek külön-külön is a gazdaság egy-egy igen fontos szegmensére fókuszálnak. A Logisztikai Fejlesztési Központ, a Minőségfejlesztési Központ és az EUPROM Központ egymást erősítő működése adja azt az egyediséget, amelynek révén az IFKA – mint egységes szervezet – meghatározó résztvevője tud lenni a gazdasági életnek, és elősegítheti a közhasznú feladatok megvalósulását. A szervezet 2003 óta akkreditált felnőttképzési intézmény, emellett képzési programjainak többsége is akkreditált vagy OKJ-s.


Az Iparfejlesztési Közalapítvány 2007 óta a Magyar Ipari Ökológia Egyesület tagszervezete.

 

Az IFKA honlapja megtekinthető a www.ifka.hu címen.


 


normál verzió nyomtatás